szerda, június 17, 2009




Játékra hívott Tündérlátta.

A feladat 7 dolog összegyűjtése magamról…

Gondoltam legegyszerűbb ha lerajzolom, úgyis ebben a témában mozgok a legotthonosabban…

Tehát pont-pont vesszőcske készül már a fejecske…


Van szemem, amellyel legszívesebben minden pillanatot megőriznék az örökkévalóságnak… de mivel ez nem olyan egyszerű és sajnos a memóriám sem működik elég flottul, hogy fixálja a látottakat, ezért nagyon szeretek fotózni. Bármikor és bármit… Ritka az az alkalom amikor nem lóg fényképezőgép a nyakamban, de általában azt meg is megbánom. Nagyon ragaszkodom az emlékeimhez és emlékeim tárgyaihoz.


Van orrom amivel talán leginkább egy újszülött gyermek illatát szeretem beszippantani, de mivel ez viszonylag ritkán és rövid ideig adatik meg, beérem nagyobbacska gyerekeim mennyei csibe illatával, vagy az őszi avar, tavaszi szellő, ázott föld, egy kiadós nyári zápor, és az ünnepek illatának szimatolásával.
Néha mélyet szippantok a mellettem elhaladó emberek utáni levegőbe… :)

Van fülem amivel alvó szeretteim szuszogása és ütemes szívverése mellett legszívesebben a csendet hallgatom.

Van hajam ami sok mindentől égnek áll.


Van kezem, amivel leginkább fülcimpákat szeretek morzsolni, de alkalomadtán megragadom a ceruzát, agyagot, ásót és a főzőkanalat… Szeretem megérinteni a tárgyakat, érezni az anyagukat, végigsimítani kezem egy gyönyörű drapérián, bútoron. Múzeumőrök reszkessetek!



Van lelkem amelyben nevelgetem a hitemet, és ahol igyekszem rátalálni önmagamra.
… amelyet mélyen megérint egy-egy poros emléktöredék, a múltból előkerült lim-lom, kopott falak, málló vakolatok, leharcolt bútorok, egy csorba bögre, görbe villa amelyek rengeteg titkot rejtenek és a régmúltról mesélnek. Talán épp ezért, a ma tárgyait sem féltem túl, használom őket, így talán majd ők is mesélhetnek egyszer valakinek. (bánatom egy gyönyörű bútor amit letakargatnak csak, hogy ne kopjon, meg ugyanezen okból a nyakláncon nyakban lógó jegygyűrű) Jól érzem magam olyan holmik között amelyeknek már történetük van, még ha én épp nem is ismerem, …ócskapiac, turkáló kedvenc lelőhelyeim.

…végül pedig van szám ami sokszor olyankor is kinyílik mikor nem kellene, sokszor meg nem amikor pedig kellene és amivel ritkán sikerül kifejeznem mindazt ami bennem lapul…
…de talán ez nem is akkora baj, mert hála Istennek adatott más amivel kifejezhetem magam.... aztán persze legyen aki megfejti! :)

Továbbadva Zsuzsinak.

1 megjegyzés:

Feketeribizli írta...

Ez nagyon jó kis írás volt, Marcsi!
Elmosolyodtam sokszor, hogy hát igen, előbb voltunk lélekben rokonok, minthogy testben is azok lettünk volna :-)
Másrészt pedig, igen, ez annyira Te vagy, ahogy leírtad!!!!
Élmény volt olvasni!