csütörtök, október 22, 2015

Aranyvackor

Idei Aranyvackor díjátadón jártunk a gyerekekkel Büdipesten (Berg Judit szavaival élve stílusosan....).

Idén két írótárssal és egy általam írt mesével pályáztam, összesen 4 anyagot adtunk le.
Ezek közül a legnagyobb meglepetésemre az került kiállításra amit én írtam, pedig maga a mese nem volt még teljesen kész és szerintem tipográfiai és illusztrációs szempontból is volt jobb a leadott munkák között.
Bevallom nem számítottam rá, hogy kiteszik a munkám a legutóbbi Vackor tapasztalatai alapján, így legalább idén kellemesen csalódhattam.

A felolvasott első két helyezett pályamű nekem nagyon tetszett! Kíváncsian várom a megjelenésüket. Talán a második nekem szimpatikusabb is volt mivel ott a rajzi anyag valahogy jobban kedvemre való volt és nagyobb egységet éreztem rajz és szöveg között mint az első helyezett esetében, de az első pályamunka is nagyon tetszett!

Gratulálok a nyerteseknek!






I. helyezett: Szabó Imola Julianna – Metzing Eszter: Júlia, a bársonynyúl





II. helyezett: Kertész Erzsi – Kasza Julianna: NEM mese




III. helyezett: Wéber Anikó – Gráf Dóra: A sárkány, aki nem tudott repülni










Kiadói különdíjak
Cerkabella Kiadó: Halász Bálint – Varga Vera Villő: ARMORO
Diafilm Kft.: Sárvári Töttös Gyöngyi – Bánkövy Kata: Momo és Bip
Kolibri Kiadó: Maksai Kinga – Gárdos János: Levendula u. 8.
Manó Könyvek: Kolozsi László – Igor Lazin: Apufa
Naphegy Kiadó: Bakos Barbara a Vince és Buda illusztrációiért
Pagony Kiadó: Kertész Erzsi – Kasza Julianna: NEM mese
Scolar Kiadó: Szimonidész Hajnalka illusztrációiért
Tilos az Á Könyvek: Nagy Anikó Johanna – Baracsi Gabriella: Egy süti naplója
Papírhajó-Bárka különdíj: Kocsis Noémi – Nagy Orsi: A láthatatlan Pintyő; valamint Tóth Emese Éva – Benedek Gábor István: Jegesmesék
Magyar Grafikusművészek Szövetsége különdíját Schuller Mária és Cselőtei Zsófia kapta


...és még egy-két személyes kedvencem...
























szakértői szemrevételezés...






szombat, október 10, 2015

kedd, augusztus 04, 2015

péntek, június 19, 2015

álmomban vágtáztam

Illetékesek jelezték, hogy túl sokkislányt pingálok, hol maradnak a legények. Hát most itt egy!


szerda, június 17, 2015

szerda, június 10, 2015

minta

 Tinge Garden hordozókendők.

Jó látni ahogy életre kel valami aminek a megszületéséhez te is kellettél. :)

Öröm látni, hogy milyen sok gyönyörűség született már ebből az anyagból.

Nézzetek szét Kriszta oldalán a fotók is magával ragadóak, párat szemezgettem közülük kedvcsinálónak.

At sajnálom csak, hogy  a gyerekeim kinőttek már a hordozós korból.










péntek, május 29, 2015

A nagy pudingvadászat

Magvető pályázatra készült munkám




péntek, május 15, 2015

csütörtök, május 14, 2015

csütörtök, április 23, 2015

Kroki



Szomszédunkban van egy fura,
kicsit veszélyes figura.
Nem is Pisti, nem is Ilus,
mivel ő egy krokodilus.
Ezért is a neve Kroki.
Nem túl nehéz kimondani,
mivel Kroki kicsit mata,
agyban nem egy akrobata.

Legörbül most Kroki szája,
kilyukadt a pizsamája.
Bömböli is izibe:
„Anya lyukas pizsibe,
Nem mehetek isibe!”
„Ruhád be nem foltozhatom,
lepattog a körömlakkom.”-
mondja Kroki mama, nem más,
hangja egy kissé szomorkás.
„Nem varrhatom meg gatyádat,
kérdezd talán meg atyádat.”
Fiacskája mégse tágít,
anyai segélyre áhít.
„A lyuk már most terjedelmes,
S egyre tágul, veszedelmes!”-
Mondja és szeméből perget,
nagy krokodilus könnyeket.
S közben marcangolja tovább
Szegény pizsamája lyukát.
Anyja rögtön meghatódott,
S fia pizsiére rakott
Egy jókora szíves foltot.
Gondolta nem elfogódott,
de a látvány bámulatos,
s fia szörnyen esztétikus.
„Fiam kifogástalan a mezed,
a tükörben megnézheted.”
„Asszem sikkes leszek máma
tatarozott pizsamámba’.
Bárkiben mély bizalmat gyújtok,
akire így rámosolygok.”

Aznap reggel tátva maradt
minden gyerek s tanár szája,
ki látott már krokodilust
piros szíves pizsamába’?

írta: Kristály Ágnes

hétfő, április 20, 2015

csütörtök, április 02, 2015