Hólények a kertünkben

E héten szerdán riport velem a katolikus rádióban a hólények kapcsán!

tihanyi kecskeköröm legendájának illusztrációja

"...A tónak õsz királya
Haragra gyúlt ezért
A bérctõl a leányra
S a nyájra átkot kért.
A bérc tüzet bocsátott,
Sziklája mind kigyúlt;
Három nap három éj,
(mint
Itélet napja dúlt.
A nyáj a Balatonba
Rohant, de benn
(veszett-
A tó máig is kihányja
A kecskekörmöket...."

Garay János

cinege

Gárdonyi Géza – A cinege

Egyszer nagy hideg volt. Az ablakot jégvirágok nőtték be. Az emberek bundában mentek ki a szobából: a fülükre ráhúzták a sapkát, és kék orral és könnyező szemmel tértek vissza. Azt mondták, hogy soha, mióta élnek, ilyen hideg nem volt....

Juliska rálehelt az ablakra. A jégvirágok megolvadtak egy helyen a leheletétől, és kerek tisztaság támadt ottan. Juliska kinézett azon a kertbe. Mit látott? Hóval prémezett fákat, és fehérséget mindenütt.

Az ablaktól néhány lépésnyire volt egy almafa. Annak az egyik ágán egy madárka ült. Piciny lába belesüllyedt az ágon fehérlő hóba. Szomorúan csipegett. Egyszer csak lehunyta a szemét. A feje aláhanyatlott. A következő pillanatban lehullott az ágról, és beleesett a hóba. A hátára esett. A lába az ég felé. Ott is maradt mozdulatlanul.

- Istenem! - kiáltott fel Juliska. - Meghalt?

- Ki halt meg? - kérdezte Mariska.

- A kis madár. Megfagyott szegény.

Azzal kendőt kapott a vállára, és kifutott. Fölvette a kis madarat, és bevitte a szobába.

Ott addig-addig melengették, mígnem egyszer csak fölemelte a fejét. Egy darabig bágyadtan nézett Juliskára, aztán felröppent. Rászállott a sifonér tetejére, és onnan pislogott szét a szobában.

A leányok nevettek és tapsoltak, hogy így visszanyerte életét a madárka. Előhoztak egy üres kalitkát a kamrából, és hívogatták bele:

- Gyere bele, kis madár, ez lesz a te házad, adunk neked kendermagot, friss vizet. Olyan jó dolgod lesz, mintha nyár volna.

A madárka azonban nem értette a hívogató szót. Rémülten kerengett ide-oda a szobában. Olykor nekirepült az ablaknak, és nagyot dobbantott rajta. Mindenképpen ki akart menni, vissza a tél rideg-hideg, havas világába.

Végre megfogták és betették a kalitkába. Hogy vergődött a kis bolondos cinege! Mindenképpen ki akart szabadulni.

Aztán mikor látta, hogy a leányok elvonultak a szoba túlsó sarkába, megállott. A melle pihegett. Nagy ijedelemben volt szegény.

Hanem azután, mikor észrevette, hogy nem bántja senki, leugrott a kendermagos vályúhoz, és evett-evett szegényke, és ivott rá nagyokat.

Néhány nap múlva megszelídült. Nem verte többé a szárnyával a kalitka drótjait. Jólesett neki a meleg szoba meg a jó étel-ital. Egyszer mi nem jutott eszébe: felült a legfelső ülőkére, és nótára gyújtott.

A lányok örvendezve állották körül.

- Dalolj, dalolj, aranyos cinege!

És a madár dalolt, dalolt félig lehunyt szemmel, boldogan. Vajon miről dalolt? Talán a tavaszról? Talán a napsugárról? Talán az ibolyáról? Talán egy másik kis cinegéről, aki azóta megfagyott?

Az egész telet ott töltötte a kis madár. Jókedve volt. Meg is hízott. A tolla élénkebb színben ragyogott, mint mikor odakerült.

Aztán jött a tavasz. A mezőkön kizöldült a fű. Meleg napsugár szállott az égből. Az almafa virágzott, s künn csicseregtek a fecskék.

A cinege kidugta a fejét a drótokon, és szomorúan nézett ki az ablak üvegén át a szabadba. Nem dalolt többé.

Csak ült elgondolkozva, szótlanul.

- Most már eresszük el - szólott Juliska -, látom, hogy kívánkozik.

- Jaj, ne eresszük el - felelt Mariska -, ki énekel akkor nekem?

- Ejnye, te szívtelen - szólt Juliska -, hát te csak arra gondolsz, hogy énekeljen neked: nem látod, hogy ő szegény milyen szomorú? Ez nem sárga-fekete kanári, nem rabnak született madár, ez a szabadság madara, börtön neki a kalitka. Meghalna bánatában, ha bezárva hagynánk.

- Hát jó - szólt Mariska -, eresszük szabadon.

De mikor a kis cinege kiröppent és eltűnt a fák lombjai között, Mariska mégis sírva fakadt. És hát Juliska is törülgette a szemét.

- Isten áldjon, kis madár - mondogatták a kendővel integetve.

- Isten áldjon - mondotta Mariska -, sohase hallom többé a szép éneklésedet.

Másnap, ahogy ott ültek a szobában, az ablakon át beszálló napfényben, egyszer csak egy ismerős madárdal hangzik az ablakon át.

Ott volt a kis cinege. Ült a barackfán. Énekelt Mariskának meg Juliskának.

kedves barátosném meghívója amihez torta is készült! :)

Szilvi korongozott serlegeket is minden vendégnek! :)

A tortáról készült posztot itt lehet megtekinteni.

Hozzá illő mézesek.

Olyanok mintha seladon mázas kerámiák lennének.

Rebekám alszik

Kiállítás képekben

Itt.

egy újabb királyi pár

sólyom

Egy solymászkodó párnak készült ez a meghívó.  Természetesen sólyommal.

újabb fenséges pár

újabb sorok rólam

A vidéki élet magazinban.

portrék

Bandiról

Ez utóbbit azóta sajnos Rebuska egy sárga filccel befejezte... :(

pár sor rólam

a levendula magazinban:
http://levendulamagazin.hu/2012/levendulas-mezeskalacsok/

gyermekkorom rajzaiból válogatva

A te rajzolsz én varrok pályázatra készülvén előkerestem régi rajzaimat. Jó párat lefotóztam, lesz amit be is keretezek majd.


Olyan hihetetlenül gyorsan eltelnek az évek...
Ezt az első kettőt küldtem be.

Szeretnék megkérni mindenkit aki idetévedt a blogomra, hogy az alábbi linken lájkolja a rajzomat, hogy ez a madárka is megvalósulhasson ennek a kreatív varró csapatnak a kezében!

Köszönöm szépen! :)

egérkén van dátum is. 9 évesen rajzoltam.

első illusztrációs munkám.

A cinege cipője.

 Ezt készülök bekeretezni.

 Ez meg olyan mint a mostan i grafikáim! :)

6. osztály

 5. osztály

 5. osztály

 Ez olyan szép! óvodás munka

A többi rajzom itt található

egy nyílt levél...

Kaptam egy érdekes bejegyzést a magyar esküvői meghívóimat, grafikáimat bemutató poszthoz.

Úgy érzem, hogy erre válaszolni túl szűk lenne kommentben így inkább írok egy hosszabb bejegyzést.

Hervay Tamás „tisztelt” meg a véleményével miszerint munkáimnak:

"Csak a lelke-jelentése hiányzik! Látványos semmitmondás, amilyen a mai "kultúra".

Véleményét imígyen írta alá:

Hervay Tamás a magyarságtudomány magisztere, a magyarságismeret alapjai tantárgy kidolgozója és tanítója."

Mivel kíváncsivá tett becses címe, kicsit utána néztem magiszter úrnak.  Kiderült bejegyzésében még szűkre is szabta címei felsorolását ugyanis nevezte már magát : "nemes álmosházi lőgérpatonyi Hervay Tamás, lélekemelgető táltospap, a Magyarságtudomány magisztere, a Nagy Lajos király magánegyetem tanára"-nak is

Állítólag már maga Jézus Krisztus inkarnációjaként is titulálta magát, de mostanában leminősítette személyét és leszületett Csaba királyfiként rója a magyarság útjait, terjesztve zavaros nézeteit.

A hozzá hasonló felszínes okkult-keresztény rögeszmések, önjelölt tanítók, a magukat táltosoknak és sámánoknak kinevező zavaros agyú lódítók egyre szaporodó hada és egyéb hasonszőrű, önmagukat ki tudja még minek nevező társaik egyre többen vannak és egyre több kárt tesznek kis hazánkban, amely mára tele van egyiptomi papnők, apostolok, arkangyalok, Szűz Mária, Jézus, sőt magának Istennek inkarnációival, táltosokkal, sámánokkal Csaba királyfiról ne is beszéljünk!

Én nem is szeretnék most belemenni a  New Age káros mivoltába megvannak erre a megfelelő fórumok, igazából csak arra szerettem volna reflektálni, hogy üresek lennének a munkáim.

Próbáltam belehallgatni az előadásába is, hogy tudjam kihez intézem soraim. Bevallom nem sokáig bírtam… Igaz, hogy elhangzott pár olyan sor is amellyel egy olyan ember lévén aki törekszik minél közelebb kerülni a természethez még akár egyet is érthetnék, de mivel egy zűrös okult maszlaggal van vegyítve már teljességgel emészthetetlen, romlott az amit elém tettek fogyasztásra. Épp ezért még károsabb is ez a tanítás, mint egy nyílt kereszténység-magyarság ellenes hozzáállás, hiszen Istenre, Krisztusra a Magyarságra hivatkozik de tévutat mutat.

Lélekemelgető magiszter bácsi zűrzavaros nézeteibe való bepillantás arra azért mégiscsak jó volt, hogy keresztény Magyar emberként az ő véleményét egy másodpercig sem kell komolyan vennem.

Való igaz, van mit tanulnom még a népi kultúráról, erre egy élet is kevés, de nem is jelölöm magam semmiféle magiszternek, kreálva egy álltudományt hanem egyszerűen alkotok, teszem a szépet a legjobb tudásom szerint mindabból az ősi kincsből merítve amivel a Magyarság és keresztény kultúránk rendelkezik. Munkáimban szeretném kiemelni ezt a népművészeti nyelvet a múzeumok szintjéről, lefújni a port és újra életté, a mindennapok részévé tenni. Nem kívánom megváltani a világot (megtette már más) csak a környezetemet igyekszem szebbé-jobbá tenni. Annyit amennyi reám bízatott. Ha mindenki csak ennyit tenne már sokkal előrébb lennénk. Épp ezért úgy gondolom, hogy a fiatal művészek ezen szárnypróbálgatásait segíteni kellene ahelyett hogy leírnánk, ugyanis sok jó példát találni. Rengeteg lehetőség van amely még kibontásra vár én magam kevés vagyok ehhez.

Munkáim, grafikáim nem klisék, nem üres sallangok, tartalom van mögöttük minden egyes grafika egy-egy régi népművészeti motívum újjászületése a saját nézőpontomból. Már csak azért sem lehetnek üresek mert egy szűrőn, a saját látásmódom szűrőjén át keletkeztek, nem csak egyszerűen odapöttyintett népi motívumok mint azt sok helyütt látni.  Ha úgy tetszik ezek a munkák önarcképek. Egy ember látásmódjának lenyomatai amelyek talán valaki másnak is örömet szerezhetnek, felvillanthatnak egy másik oldalt, hogy nahát... ezt így is lehet látni, megfogalmazni.

Nem akarok nagyot mondani csak alkotni, festeni, rajzolni, élni.

valami készülőben...

emmánuel ikon

meghívó