kedd, december 14, 2010

A póttartalékos tündér















tördelve imígyen fest

Aranyvackor












Veronkával, meseíró társammal is sikerült összehozni egy munkát a Vackorra.
Mivel neki nem volt ihlet arra kért előbb rajzoljak én valamit és így göngyölítsük tovább a mesét. Neki készültek a madárkák.

Megérkezett a mese amihez ezeket rajzoltam még.

Ő kérem a póttartalékos tündér.

Nagyon megszerettem az akrillal dolgozni. Tulajdonképpen sokkal testhezállóbb nekem mint az akvarell, mivel alakítható, gyúrható formázható, olyan mint az agyag. És ezáltal a végeredmény is jobban közelít a kerámiáim hangulatához, sokkal finomabbak, lágyabbak lettek. Azért az akvarellt sem dobom sutba, együtt dolgozom velük.
Jó pár éve, még mikor a Babamagazinnak dolgoztam volt pár levélváltásom Szegedi Katalinnal. Nagyon hálás vagyok neki, hogy egyáltalán vette a fáradtságot és válaszolt, válaszában pedig nem tört le, hanem biztatott. Tudott úgy véleményt alkotni , hogy felemelt és nem földbe dorongolt. Azóta is sokat forgatom magamban a tanácsait. Vannak olyan mondatai amelyek sokkal később értek meg bennem, később jöttem rá, hogy miről is beszél. Ő mondta többek között azt is, hogy közelítsem a rajzaim világát a kerámiáimhoz, és, hogy ne csüggedjek el mert mindennek megvan a maga ideje. Ne legyek türelmetlen, hagyjam, hogy kiforrjon mindaz ami bennem van, tudja mit érzek ő is volt hasonló helyzetben de visszagondolva hálás, hogy akkor azok a munkái mégsem kerültek ki nyomtatásba. Akkor jött a lehetőség mikorra már készen volt rá.

csütörtök, december 09, 2010

falmatrica

Ezeken dolgozom mostanság minden szabad másodpercemben...




szintén Vackor

Ennél a mesénél a rajz készült el előbb ezt küldtem el két író társamnak.







Így született a póttartalékos madártündér története.

Zongoramanók

Hetek óta ezen a munkán dolgozom. Pontosabban évek már azok a hetek, ugyanis 2005 környékén olvastam először Sanyi meséjét. Most az Aranyvackor kapcsán aktuálissá vált az illusztrálása. Anyukám rengeteget segít de még így is nagyon nehéz három gyerekkel. Az is bosszantó, hogy pont karácsony előtt van a leadás szinte semmi másra ne jut időm. A szintén most leadandó falmatrica pályázatról nem is beszélve...

Jó lenne... nem is tudom mi... talán csak egy kicsi megerősítés.
















hétfő, december 06, 2010

Játékra hívlak!

végre MEGÉRKEZETT!!!


Bocsán
Nos a játék az alábbi:

1. hagyj itt egy megjegyzést, ha szeretnél játszani.

2. Kommentben írd meg, hogy melyik munkámat szereted legjobban, melyik a legkedvesebb neked.

3. egy bejegyzésben említsd meg a blogodon a játékom és tedd ki a madárka képét
(ha nincs blogod akkor, tedd ki a linket az egyik közösségi portálon; iwiw, facebook)

4. a határidő advent utolsó Vasárnapja!

így még talán ott lehet a fa alatt!


Az ajándék pedig....

Egy 10x15 centis, eredeti dedikált grafika,

képeslapok,és még pár apróbb meglepetés!


vasárnap, december 05, 2010

...valaki jön valamit hoz....





Donkó László: Leselkedő

A Mikulást egy este a sok gyerek megleste.

Megleste. És mit látott?

Csinálta a virgácsot, s

belerakta puttonyba.

Jaj, csak tán nem azt hozza!

Nagy csizmáját krémezte,

azután meg fényezte.

Mit tett még a puttonyba,

a sok gyerek megtudta,

cipőjében mind benne

lesz is holnap reggelre.

Lesz ott minden földi jó:

arany alma, zöld dió,

csokiból lesz valahány,

a sok gyerek várja már.

Azért titkon egy este,

a Mikulást megleste...

szombat, december 04, 2010

...valaki jön valamit hoz....

játékra fel!


Zelk Zoltán Mikulás részlet

Hóval lepett égi úton
Mikulás már útra kél,
csillagok szállnak fölötte,
s vígan fut véle a szél.
Világjáró a csizmája,
átlép várost, falvakat,
de olykor megáll s elidőz
egy-egy kis ablak alatt...."

péntek, december 03, 2010

...valaki jön valamit hoz....

játékra fel...

Petőfi Sándor:

Téli esték részlet

"...Esik a hó, mégis fekete az útca,

Nagy, vastag sötétség egészen behúzta.

Járó-kelő ember nem is igen akad,

Egy-egy látogató megy csak hazafelé,

Lámpája megvillan az ablakok alatt,

S fényét a sötétség hirtelen elnyelé,

Eltűnik a lámpa, a benn lévők pedig

Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt?

csütörtök, december 02, 2010

szerda, december 01, 2010

madaram



Ezzel a madárkával köszöntöm idén Decembert.

hétfő, november 29, 2010

Ma is festettem

Kipingáltam a védőnéni fogadószobáját.













péntek, november 26, 2010

Tópart óvoda

Kifestettem Áron oviját.
Az volt a kérés, hogy belépve a bejáratnál hirtelen a Balaton parton találjuk magunkat.



A folyosót tagoló oszlopoknál pedig a négy évszak volt a kívánság. Alkalomadtán majd készítek normálisabb fotót is.





Sebtiben felöltöztetett, pózolni falhoz állított gyermekem! :) csórikám
naná, hogy a sikló előtt feszít




A harcsa lett a kedvencem.
Egy kicsit megette a színeket a mész. A víznél látszik legjobban de a téma miatt talán ott legkevésbé zavaró. Remélem azért megáll a folyamat. :(




2010 November Tópart óvoda Balatonfüred II. sz. óvoda, Kossuth u.

csütörtök, november 25, 2010

Betlehem





Jó pár hete-hónapja volt alkalmam picit agyagozni, csak azóta a fotózást nem sikerült összehoznom.

Többek között ezek a pólyás Jézusok készültek.

Ha minden jól megy felkerülnek a meskára is.

Én inkább magastüzű kerámiákban vagyok otthon, de most lehetőség hiányában kipróbáltam az alacsonytüzű égetés adta lehetőségeket. Persze azért kicsit feltornáztam a hőt. Nagyon elégedett lettem a végeredménnyel, pont ilyennek képzeltem. Meg is lódult a fantáziám a hogyantovább irányában, csak sajnos égetési és munkalehetőségeim eléggé szűkre szabottak.

Andor baba kihímződött





Mindegyik lurkónak szeretnék egy-egy őrangyalbabát hímezni.

Ez az első Andoré. Idővel lesz neki szárnya és ruhája is.