Kleptokreativizmus

Sokat agyaltam ezen a Panyi Zsuzsi által felvetett Kleptokreativizmus dolgon ami akkora vihart vert, hogy mire felfedeztem a Mákgubót be is zárta kapuit (időközben megtudtam, hogy csak ideiglenesen).

Röviden, hogy baj-e és mégis hol a határ a között, hogy emberek hatnak egymásra illetve hasonló alkatú emberekre hasonló élmények hatnak így hasonló munkáik születnek hasonló tecnikákat segítségül hívva, vagy pedig ellopkodják egymástól az ötleteket technikákat. Esetleg két hasonló tehetségű de esetleg más lehetőségekkel rendelkező ember között alakul ki olyan helyzet, hogy míg az egyik szüli az ötleteket a másik pedig szépen megvalósítja mert neki megvannak az adottságai, vagy egyszerűen gyorsabb volt és már csak a lelkiismeret tanúskodhat arról, hogy kié is volt az eredeti ötlet.

Ezek a gondolatok sokat forogtak bennem. Felszínre jött sok régi és friss élmény is... Egyrészt a középiskolában szaktanárunk Szalai László aki egy kiváló ember, akitől rengeteget tanultunk a szakmában és emberségben egyaránt, mélyen belénk ültette (nagyrészt saját szomorú tapasztalatból), hogy ne lopkodjunk ötleteket. Mindenki igyekezzen magában felszínre hozni azt ami benne rejlik és csak rá jellemző csak így gazdagodhat a közösség. Ez olyannyira mélyre hullott bennünk, hogy rengeteg viszály forrás lett. Odáig jutottam, hogy mielőtt nekiültem valamit tervezni vagy egy fejemben motoszkáló gondolatot formába önteni, előbb körbenéztem, hogy van-e már ilyen a világban. Ami általában szomorú tapasztalatot szült, mert hát nem nagyon van új a nap alatt és a spanyolviaszt is feltalálták már... olyannyira le tudtam lombozódni egy ilyen felismeréstől, hogy az egésztől elment a kedvem.
Kerámia plasztikáimnál például teljesen az alapoktól kifejlesztettem egy technikát, majd később kiderült, hogy egy meglévő technikát fedeztem fel újra. Azért teljesen nem vette el a kedvem, mert megszültem és ezzel az enyém is lett. Nem pedig csak átvettem mint egy leckét. Persze időt spórolunk ha nem állunk neki olyan dolog felfedezésének amit már kész ezközként a kezünkbe vehetünk, de néha elkerülhetetlenek ezek a kanyarok és az élmény és tapasztalat sokkal nagyobb általuk.

Inspirációt az ember lépten nyomon szerez ha akar ha nem. A természet megfigyelésén, fotózásán, rajzolásán kívül pedig nincs is jobb tanítómester.

Ma már én is ahelyett, hogy azt kutatnám frusztrálva magam, hogy mit ne csináljak mert már van, inkább befelé fordulok és azt keresem hogy mi az ami bennem megszületni szeretne, begubózok és belülről építkezem amíg meg nem erősödik a születendő, hogy eléggé egyedi arca legyenés már nem tör le hanem inkább felvillanyoz ha rokonlélekre találok.



Persze vannak szomorú tapasztalatok, mert azért az ember érzi ha valami nem egészen tiszta körülötte, ha valaki másként beszél mint cselekszik, ha valaki nem egyenes... de ezekkel a dolgokkal meg nem nagyon lehet mit kezdeni, vagy legalábbis én nem tudok, csak emésztem magam, meg sajnos amúgy sem vagyok egy diplomata alkat ami ennek kulturált megbeszéléséhez nem ártana.

No meg ki is lehetne az ítélő bíra???

Az állami nagyszabású lenyúlások pedig egy külön kategória. Velem előfordult, hogy beadtam a pályázatomat amiről annyi értesítést sem kaptam, hogy köszönjük de nem... és pár hónap múlva a rámvigyorgó óriásplakátok kísértetiesen emlékeztettek valamire.
Ezek bosszantó dolgok , bizonyítani sose tudnám és persze az is lehet, hogy véletlen egybeesés... de ezeket azért mégis könnyebb kezelni már csak a személytelensége miatt is mint amikor egy kollegával állunk szemben.


Ha valakivel előfordultak hasonló esetek és cselekedni is akar nem csak őrlődni ajánljuk Dr. Dudás Ágnes ügyvédirodát.