Krumplinyomda

Dalla cucina per ÉN

...avagy nem leszünk mi gasztro blog, című bejegyzést következik.

Nos terveim szerint a mai nap délelőttöt mókás, közös tortagyártásra szántam szülinaposommal.
Ebből mostanra már csak a torta maradt, de befejezése még annak is reménybeli.
Áronom bár az elején lelkes volt, hogy csigatortát gyártunk, de hamar megunta. Ez a fajta sütigyártás nem épp neki való. Nem lehet vele gyurmázni. Bezzeg a tegnapi névnapos gyurma az igen! :)

Hátamon lógó, lábamba csimpaszkodó gyerekekkel küzdöttem az ebéddel, meg a tortával ami nem is indult olyan rosszul. A sütőből kivéve még egész formás volt, a baj ott kezdődött amikor ki akartam borítani a formából... ez ugyanis elég darabosra sikeredett, majd ezt követte a krémkészítés, és a csokival való bevonás gyötrelmei, ami második nekifutásra úgy ahogy sikerült. A kérdés, hogy valamennyire meg fog-e szilárdulni.
Miután nagynehezen felküzdöttem a csokit nyomorult tortánkra, egyre kevésbé hasonlított egy csigára. Nagy barna kupac lévén inkább tehénlepényre emlékeztetett. Ekkor kezdtem megbizonyosodni, hogy a citrommáz mégis jobb ötlet lett volna.
Mentő ötletként a vesztesek nyugalmával a csokitól ragacsos tortának levágtam az alját, hogy abból megformázom a csiga farkincáját (biológusok ne figyeljenek) ami valahogy eddig kifelejtődött. Mondanom sem kell, hogy az eredmény nem lett sokkal jobb. Farkincája lett a tehénlepénynek.
Ekkor fogtam egy marék cukorgyöngyöt, hogy megrajzolom csigánkat, hogy kisnagylegény mégse legyen annyira csalódott.

Azért a csiga szemére büszke vagyok. Felszúrtam két kölesgolyót egy-egy szívószálra, majd csokiba mártottam. Reményeim szerint ha majd ezt a kupacra tűzöm kisfiam felismeri művemet. Főleg, hogy ez az ötlet neki is eszébe jutott!

Mivel a fiúk menekülés közben magukkal vitték a fényképezőgépet így csak a végeredményt fogom tudni dokumentálni és a nagyközönség elé tárni.

Most próbálom a romokat eltakarítani.