szerda, október 21, 2009

Mamami bolt

Elkészült a Mamami bolt bejárata.





Sajnos a házfalon nem repkedhettek a madarak. Ennél nagyobb baj, hogy lehet máshol sem fognak...

Már jórészt benne voltam a munkában mikor elkezdtek szállingózni a lakók, hogy van-e erre engedélyünk. Én a szót innen átadtam Julinak akinek sokkal jobb a beszélőkéje, és meggyőzőkéje mint nekem. Bár úgy néz ki, hogy most ez nem lesz elég...

Engedélyünk ugyan volt, de nem a műemlékvédelemtől...
Kiderült, hogy az épület műemlék (Medgyaszay István) amiről eddig elfelejtették tájékoztatni az illetékeseket így félő, hogy le lesz homok fúva az egész! :(
Ha ez megtörténik akkor bajban leszünk, hogy mégis mi a túró legyen a bejáraton a figyelemfelkeltés amely becsalogatja az embereket, ugyanis a műemlékvédelemre hivatkozva nem lehet kint semmi. Se vitrin se semmilyen dekoráció, egyedül fáradt sárgára lehet festeni a bejáratot, mert eredetileg ilyen színű a ház, amiből már a sok kosz alól ugyan semmi sem látszik, de azért a műemlékvédelem, az műemlékvédelem.
Ha jobban belegondolunk így nem is lehetne üzlethelyiségnek kiadni, hiszen nincsenek meg a megfelelő feltételek.
Értem én, hogy védjük a műemlék épületeket, de ez úgy látom abban ki is merül, hogy semmilyen formában nem engednek hozzányúlni ellenben engedik tönkremenni.

Magához az épülethez nem nyúltunk csak a kapubejárathoz és a lábazathoz, amelyeken a festéssel csak javítani tudtunk.

Addig is míg nem dől el a bejárat sorsa örülünk neki! Ha más nem, a fotó megmarad emlékbe. Kitehetik az üzletbe! :(

Az emberek zömének tetszett, érdeklődtek, hogy milyen bolt nyílik, benyitottak kérdezgettek. Ez volt a cél, a figyelem felkeltés jól működött. A többi már sajnos nem rajtunk múlik.







Narancssárga lesz a végleges mázolás a bejárati ajtókon.

7 megjegyzés:

Judit írta...

Szia! Belin vagyok, ez most mindegy is. Nagyon tetszik a falfestés, ami nagyon lehangoló, az az ütött-kopott többi fal. Nem értem a lakókat, Nekik ez egy külön kis ékszer lett volna. Ha én ott laknék, meghúzám magam, és csöndben imádkoznék, hogy a műemlékesek csak 30 év múlva vegyék észre.Drukkolok, hogy jól süljön el minden.

Lipodresch írta...

Köszönjük!

Reméljük a legjobbakat!

Névtelen írta...

Szia Asszony,
szép lett.
ádámod

Kati írta...

Marcsi, annyira gyönyörű lett, nem találok szavakat. Remélem maradhat... harcolni fogunk érte!!! Köszönjük a szépséges munkádat és kitartásodat!

Kattix

Tündérlátta írta...

Ajánlom figyelmedbe:
http://gyerekirodalom.blogspot.com/2009/10/anya-es-en.html

Remélem látható lesz ott sok munkád!

Lipodresch írta...

Kati
Nagyon szívesen festettem és örülök hogy tetszik!

Ó férjecske üdv itt! :)

Tündérlátta köszönöm! :)
Lehet ez egy belső pályázat... majd utána nézek.

beo írta...

gratulálok, csodaszép lett, remélem maradhat így!