hétfő, október 05, 2009

Írott lapok

Tulajdonképpen ezeket adtam be a pályázatkor, csak attól féltem, hogy összességében kevésnek fogják találni ezért kerestem egy motívumot amely összeköti a lapokat.
Szeretem ezeknek az írott felületeknek a festőiségét, lehet mégiscsak ezt a mázat kellene használnom a madaras képeknél is. Igaz néhol elmosná a grafikát de adna egy szép álomszerű hatást az egésznek.

Az írás, zsoltár részletekből, naplótöredékekből áll...

Át hívtam Pál Ferit hátha mond valami okosat, bátorít, ad valami lökést.
Tetszettek neki a munkáim és mondta, hogy most pont az Egyén, Együttes, Egyetemes hármasságáról tart előadást ami kapcsolódhat szellemében a madaras képekhez illetve ahhoz a gondolathoz amit próbáltam hozzá társítani.
Volt egy észrevétele, hogy a madárkák egy-egy képen mintha börtönben, kalitkában lennének, ha a képeket egymás mellé tesszük, teret kapnak és kirepülnek. Laponként megtestesítik az egyén magányosságát, illetve együtt magát a közösséget.


Az írásos képek, lehetnek akár egy nyitott Szentírás szimbóluma, vagy akár kedvenc könyveket is ki lehetne írni hasonlóképp, ami megtestesítené az egész írást, hasonlóan ahogy Eszterházy egy papírlapra kiírta kedvenc könyvét Ottlik Gézától. Az egész egy nagy fekete maszat lett de magának a könyvnek a szellemiségét testesítette meg.


























2 megjegyzés:

enikő írta...

Micsoda ötlet! És milyen szép...

Szentpyr írta...

Hűű, azért ezek sem rosszak!!! Mi több, baromi jók!
Viszont egész más húrokat pengetnek meg (bennem)!